Sokan úgy találják, hogy a kerékpározás remek módja annak, hogy formában maradjanak, és hogy más emberekhez társuljanak a sportban. Vannak olyan egyének és szervezetek is, amelyek a kerékpárokat a rövid távú közlekedés alternatív eszközeivé tették. Mégis, sokan úgy találják, hogy a kerékpározás sajátos módja annak, hogy elkerüljék a szürke hétköznapokat, élvezhessék a festői kilátást, és pihentessék mind testüket, mind elméjüket.

Bármi legyen is az ok, a kerékpárok a találmányuk óta népszerűek maradtak, és vélhetően az elkövetkező években is széles körben elterjedt eszközök maradnak. A bringák első generációja ma már távol áll a mai modellektől. Jobb anyag, technikailag fejlettebb és szívósabb váz, nem meglepő tehát, hogy sok kerékpár ma már bárki tárcáját kiürítheti. Vannak köztük olyanok, amelyek néhány száz, de akár több ezer dollárba is kerülhetnek. És ez még mindig nem a prémium minőség!

Néhány kerékpár akár öt számjegyű árcédulát is tartalmazhat, persze dollárban kifejezve. Cikkünkben 10 olyan biciklit mutatunk be, amely árától pénztárcánk is elsírná magát.

#10 Phanuel Krencker’s ‘Bicyclettes de Luxe’: $34,425

Ezt a legendás bicikli gyártó, Phanuel Krencker tervezte és építette, a "Bicyclettes de Luxe" pedig kifejezetten az észak-amerikai Handmade Bicycle Show 7. kiadására készült. A kerékpár egyedi alkatrészekből áll, amelyek döntően krómozott és szénszálas anyagból készültek. Krencker a kerékpárral és a fékrendszerrel foglalkozó több kerékpáros munkatársával együtt alkotta meg a luxus hegyi kerékpárt.

#9 Litespeed Blade: $40,788

A Litespeed Blade szénszálas és titánötvözetből álló vázzal érkezett. A kerékpár általános kialakítása olyan platformot teremt, amely gyors és kiváló vezetési élményt nyújt a versenyzőnek. De ami a Litespeed Blade-t különlegessé teszi ki, az a története. Az egyik híres felhasználója nem más, mint Lance Armstrong kerékpáros legenda, aki a kerékpárversenyzés egyik legmeghatározóbb neve volt versenykorában.

#8 eRockit’s Electric Assist Bicycle: $44,000

A német újító Stefan Gulas találmánya, az eRockit elektromos segédkerékpárja pedig inkább egy kerékpár és egy motorkerékpár hibridje, mint bármi más. Gulas azonban ragaszkodik ahhoz a kiejelentéséhez, hogy a bringa emberi erővel működik, a motor csak segít használójának. Ha motor üzemmódba kapcsolunk, a kerékpár akár 81 mérföld / óra sebességgel is futhat.

#7 Montante Luxury Gold Collection: $46,000

A Montante Luxury Gold kerékpár csak egy hétköznapi kerékpárnak tűnik, amíg rá nem jössz, hogy arany levél borítja, és 1000 Swarovski kövekkel díszítik. Az ülőhelyen párnázott bőrből készült ülés teszi a lehető legkényelmesebbé.

#6 Chrome Hearts X Cervelo Mountain Bike: $60,000

A kétkerekűt a Chrome Hearts és a Cervelo közötti együttműködés hozta létre, a sebesség és a luxus ötvözete. A drága egyedi alkatrészek bőrből és nemesfémekből épülnek fel. Olyan csillogó hegyi kerékpár ez, amely versenyeken, például triatlonokon és nemzeti versenyeken is jól teljesíthet.

#5 Trek Madone 7 – Diamond: $75,000

A Trek Madone 7 Diamonds egy ritka példa a hegyi kerékpárok között. Ez ugyanaz a széria, mint amellyel Lance Armstrong megnyerte a hetedik Tour de France címet. A történelmi hegyi kerékpár létrehozásához Nike, Trek Bikes, Alan Friedman és Lenny Futura tettek hozzá. A gazdag történelem mellett a Trek Madone-7 Diamond valódi gyémántokkal van kirakva, pontosan 307 darabbal.

#4 Auramania Crystal Edition Gold Bike: $114,000

Az Auramania Crystal Edition Gold hegyi kerékpár olyan műalkotás, amely azoknak szól, akik luxusban szeretnék meghódítani a pályákat és az utakat. A váz 24 karátos aranyból készült és 600 Swarovski kristály díszíti. A finom bőrből készült ülésben viszonylag kényelmes az utazás terepen is. A világon ugyanakkor mindössze 10 Auramania Crystal Edition arany kerékpár létezik, emiatt igencsak értékes lehet egy ilyen otthon.

#3 Kaws – Trek Madone: $160,000

A Trek Madone és a Brian Donnelly által tervezett kerékpár Armstrong napi kerékpározásához volt használatos. Színe klasszikus sárga, fekete-fehér mintázattal.

#2 Trek Yoshimoto Nara: $200,000

A Trek X Yoshimoto Narra-t azért hozták létre, hogy Lance Armstrong előtt tisztelegjenek, aki a 2000-es évek végén túlélte a rákot.

#1 Trek Butterfly Madone: $500,000

Ha olyan drága kerékpárt keresnél, amely kellően díszes, akár hipszteres, akkor érdemes megnézni a Trek Butterfly Madone-t. A tervező Damien Hirst valódi pillangókat használt fel, hogy ezt a csúcsteljesítményű hegyi kerékpárt díszítse. Na, te beszereznél egy ilyet?